Az attribúciós elméletet Fritz Heider pszichológus alapozta meg, majd Harold Kelley bővítette ki. Arra keresi a választ, hogyan magyarázzák az emberek a viselkedést és az eseményeket.
Különbséget teszünk:
– Belső (diszpozíciós) attribúció: a viselkedést a személyiségnek, motívumoknak vagy tulajdonságoknak tulajdonítjuk.
– Külső (szituációs) attribúció: a viselkedést a környezetnek, szerencsének vagy a helyzetnek tulajdonítjuk.
Kelley kovariációs modellje szerint három tényezőt mérlegelünk: konszenzus (más is így viselkedik?), konzisztencia (ő általában így viselkedik?), és disztinktivitás (csak ebben a helyzetben jellemző?).
Az elmélet segít megérteni, hogyan értékeljük mások viselkedését – a késéstől kezdve a bírósági döntésekig. Ugyanakkor azt is megmutatja, hogy gyakran torzítanak bennünket hibák, például az alapvető attribúciós hiba.